The Proof in the Pudding (5.12) – elemzés
2010. január 31., vasárnap
"Mi itt nem féligazságokban utazunk."
Nem tudom leküzdeni a vágyat, hogy ne úgy kezdjem: WOW és YEA!!! Izgalom, akció, csapatszellem és önzetlen gesztusok igazi első (második, harmadik) évados Bones-hangulatban – és ráadásul mindezt úgy, hogy ki sem mozdulunk a laborból! És annyira hiányzott már egy kis adrenalin-löket, köszönet érte! Tizenegy epizódot kellett várnom, míg végre a tizenkettediknél én is szívből, őszintén ki tudtam mondani: "we're back, baby!" Vigyázat, nagyot durran!
Azért mindjárt az elején kevésbé lelkes tónusban megjegyzem, hogy mostanság az előzeteseket a "nagyobb a füstje, mint a lángja" szemlélettel felvértezve szabad csak megnézni, nehogy még komolyan vegyünk valamilyen fordulatot, ami aztán köszönő viszonyban sem lesz majd az aktuális rész kimenetelével. A The Proof in the Pudding trailere alapján még mozijegyet is vettem volna (hm, talán ha a 10. évad után pár évvel elkészül majd a Bones – The Movie, akkor erre sor is kerül... bocsánat, elábrándoztam :-), de mire véget ért az epizód, el is felejtettem, hogy mi köze volt a kettőnek egymáshoz. Példának egyelőre csak ennyi: Booth rendkívül vagány belépője valójában egy mulatságos jelenethez tartozó figyelemfelkeltő részlet volt, ami korántsem váltotta ki azt a feszültséget, amit a promóban.
Ami viszont ténylegesen megadta az alaphangulatot és egyben bebiztosította a sikert, az az első évad karácsonyi történeténél (1.09) már bevált recept: zárjuk be a csapatot akaratuk ellenére a laborba! Érthető okokból még egy olyan high-tech, ultramodern munkakörnyezetben sem szeretnénk péntek este bennrekedni, mint amilyen a Jefferson Intézet – de valljuk be, másokat nézni egy ilyen szituációban baromira érdekfeszítő, főleg ha rejtélyes, fekete öltönyös alakok kényszerítik erre őket egy titkos küldetés keretében.
Apropó: kényszer. Annyira azért mégsem. Azt hiszem, elég nyilvánvaló, hogy embereinket – Cammel az élükön – nem igazán lehet olyan dologra kényszeríteni, amit ne akarnának. Mr. White az ajtózáron és az állandó felügyeleten kívül nem is alkalmaz ilyesmit, inkább a hazaszeretetre, a szakmai kihívásra és a tudományos kíváncsiságra apellálva veszi rá Brennant és a többieket arra, hogy nekilássanak a titokzatos maradványok vizsgálatának. És persze ugyanígy képtelenség lenne azt hinni, hogy bárki is kellő nyomást gyakorolhatna rájuk, hogy ne a saját fejük után menve folytassák le a nyomozásukat.
Cam, Brennan, Sweets és Hodgins kötélidegzettel és pókerarccal felszerelve veszik semmibe őreiket és a burkolt utasítást, miszerint nem azonosíthatják az áldozatot. Cam direkt a szívrohamot hozza rájuk az üvöltésével. Bones lenyúl egy csontot, hogy beazonosítsa a korát, és amikor Mr. White megkérdezi, hová megy, fapofával az igazat mondja: a csontraktárba. Sweets ezzel szemben azt hazudja egy lehallgatott telefonbeszélgetésben, hogy az emberei nem tisztelik Mr. White-ot, hogy elhintse a viszály magvait az "ellenség" soraiban. Hodginst enyhén szólva sokkolja, hogy paranoiája lám testet öltött, és ettől szárnyakat kap, bevállalva még egy kis verést is. Az érem másik oldalaként viszont láthatjuk őket úgy izgulni, mint a gyerekeket a moziban (ezt a mozi-témát nem én erőltetem: Booth mondja White-nak a kísérlet előtt, hogy hozza a popcornját, no és ott a Butch Cassidy/ninja hasonlat is).
Nincs itt senki semmilyen veszélyben, Bootht mégsem ezért nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ki lett zárva. Talán inkább bosszantja, hogy kihagyják valamiből? Nyilván túlteng benne a védelmező ösztön, és neki ott kell lennie, ahol az ő emberei vannak. Igen, Mr. White, ezek itt bizony Booth emberei, nem a kormányéi, még csak nem is szimplán az FBI-é! Kit hív Sweets elsőnek, amikor úgy érzi, gubanc van? Ki ugráltatja a felettesét, hogy szedje össze magát és derítsen ki valamit az ügy hátteréről? Ki javasolja Brennannek, hogy azért rekonstruálják a történelmi eseményeket, hogy kizárják ez elnök személyét? Ki biztosítja, hogy a csapat befejezhesse, amit elkezdett? És kinek szurkolnak mindnyájan? Boothnak tényleg az emberei mellett a helye (és persze Bones mellett. Emlékszem még azokra az időkre, amikor Booth a laborosokat még Bones embereiként emlegette, de ugyebár ez a vonal is elmosódott már). Nekünk meg azért is szükségünk van Boothra a laboron belül, hogy részünk legyen egy jó kis akcióban: amint állati cool stílusban helyreteszi a "rossz fiúkat", vagy ahogy bizonyítja mesterlövészi kvalitásait.
Aki viszont nincs igazán magánál ebben a részben, az Angela. Az új önmagánál. És ez nagyszerű, mert végre felcsillanhat a régi Ange, aki tudja, hogy Wendell nem a megfelelő pasi (nagyon nem az), és tisztában van vele, hogy egy gyerek (egy lélek) jobban összeköt két embert, mint a házasság, egész hátralévő életedre (kár, hogy Brennan ezt nem hallotta). Kellett ez a buta fals pozitív terhességi teszt, hogy 1) hetekkel előre izgulhassunk, vajon kié; 2) jót nevessünk Cam rémületén, hogy nagymami lesz; 3) megtudjuk, hogy Brennan egy ideje szexdiétán van; és legfőképpen 4), hogy Hodginsból kibukjon az igazság, bevallja Angelának, hogy szereti, és önzetlenül felajánlja magát neki, amire csak kell. T.J. Thyne alakítása ebben az epizódban nemcsak paranoiásként de hősszerelmesként is igazán elragadó.
Ahogyan Emily Deschanelé is, akit külön elismerés illet meg a tudományos halandzsa betanulásáért és előadásáért. Brennanként olyan bájosan naiv tud lenni, hogy egyszerűen nem lehet felróni neki túlzott önbizalmát és az állandó öndicséretet sem.
Cam: Akarod tudni, miért kérdezem?
Brennan: Egy otthoni terhességi tesztet tartasz a kezedben, feltételezem pozitív, és amiatt aggódsz, hogy elveszíted a legfontosabb személyt a laborban.
Cam: Nem... Nagyon szerény.
Cam: Én nem vagyok olyan jó, mint te abban, hogy azt tegyem, amit mondanak nekem.
Brennan: Köszönöm.
Angela: Nos, észrevettétek, hogy ezeket a teszteket – mindenki elbukta?
Brennan: Én nem. Én kiderítettem az igazságot.
Hát igen: de mi az igazság? Minden jel arra mutat, hogy a maradványok, amikben még véletlenül sem lehet a legapróbb kárt tenni, a néhai John F. Kennedy elnökhöz tartoznak, akit 1963. november 22-én gyilkoltak meg, 2 lövéssel. A gyanúsítottat, Lee Harvey Oswaldot, 2 nappal a merénylet után, átszállítása közben megölte egy dallasi bártulajdonos, így bár Oswald ártatlannak vallotta magát, sose derült ki megnyugtatóan, hogy egyedül vagy sem ő lőtt-e, megbízta-e valaki, és ha igen melyik érdekcsoport volt az. Érdekes, hogy egy felmérés szerint Amerika lakosságának nagyjából 80%-a a mai napig kételkedik benne, hogy egyedül Oswald volt a felelős JFK haláláért. Úgy látszik, Booth a kisebbséghez tartozik.
Bár a jeffersoniak nem használhatják hiperszuper masináikat, mégis valamennyi nyom: a csontok állapota, kora, a beavatkozások és betegségek, a koponya alapján készített arcrekonstrukció, és a mellékelt anyagminták mind egybehangzóan JFK-re mutatnak. Booth miért nem most mondja, amit az előző részben, hogy ha úgy járkál, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa...? Az ő logikája szerint csak azért nem lehet a csontváz Kennedy-é, mert a sérülések alapján úgy tűnik, nem egy, hanem két különböző irányból érték a lövések, vagyis ha a nyomok nem egyeznek a hivatalos jelentéssel, akkor kizárt, hogy az elnök lenne a titokzatos áldozat. És bár ezt rajta kívül senki sem hiszi el a csapatból, Cam és Brennan a Booth iránti tiszteletből mégis belemennek ebbe az ésszerűtlen megközelítésbe.
Bosszantó Booth naivitása, főleg ha Sweets megfogalmazásában gondolkodunk ("naiv dolog azt hinni, hogy egy olyan nagy és befolyásos országnak, mint az Egyesült Államok, ne lennének titkos ügyei"), hiszen egy olyan tapasztalt katona és nyomozó, mint ő, sok olyan dologgal találkozhatott már életében, ami felnyithatta volna a szemét a kormányok működését illetően. De ha megpróbálunk elvonatkoztatni ettől, és tényleg csak arra koncentrálunk, hogy milyen fenyegető lehet Booth számára a gondolat, hogy orvlövészként ő is ugyanolyan eszköz lehetett mások kezében, mint esetleg Oswald, és nem megfelelő indokból ölt meg oly sok embert, akkor világos lesz, miért ez a kétségbeesett kapaszkodás bármilyen szalmaszálba. (Azért megjegyzem: nem zseniális, hogy még egy ilyen történelmi vonatkozású üggyel is személyes párhuzamot tudtak vonni?)
Örülnénk már, ha Brennan ott tartana, hogy mindezt magától is felismeri, de egyelőre Cam az, akinek el kell magyaráznia Bones (és Sweets) számára, hogyan működik Booth. Odáig viszont már eljutott, hogy miután megértette, mire van szüksége Boothnak, azonnal megtalálja Booth szalmaszálát, egy elmeszesedett orsócsontban. Ugyanis ha JFK nem szenvedett csontvelőgyulladástól, akkor ez a csont nem lehetett az övé (és a többi?). Booth tehát fellélegezhet. Még akkor is, ha mi, nézők, Brennan és Cam célzásaiból nyugodtan készpénznek vehetjük, hogy az igazság lehet más is. És bár Cam szerint a Jefferson nem az a hely, ahol féligazságokkal beérik az emberek – ez alapvetően így is van –, azért azt is belátják, hogy néhanapján a féligazságoknak is megvan a helyük.
Végül már csak Sweets kérdésére kell válaszolnunk: vajon ez egy teszt volt? Persze, hogy az. A kormány akarta tesztelni őket? Talán. Bizonyosan valamilyen felsőbb hatalom, akinek a céljait szolgálta ez az egész (Hart Hanson? ;-). Őket akarták tesztelni? Reálisan: inkább azt, hogy mire képes a tudomány. És ha mégis? Mind megbuktak, ahogy Angela látja? Dehogy! Akkor sem, ha egyedül Brennan nem kételkedik magában. Mindannyian bizonyították értékeiket: Cam jó vezető volt (minden helyzetben kiállt a szuverenitásukért), Angela arcrekonstrukciójáról sem Ricky Martin vagy Booth ugrik be, csakis egy bizonyos meggyilkolt elnök, Hodgins összeesküvés-tudománya és kísérlete egyaránt előrébb vitte őket, Sweets bizonyította, hogy a maga pszichovudujával hasznos tud lenni a többiek számára, Booth kiállt az embereiért és biztosította a nyomozást, Brennan meg egyszerűen felderítette az igazságot. És mindezt együtt tették, összhangban, még akkor is, ha mind kicsit másként látják a dolgokat.
Merthogy a dolgok igazi értéke, ha úgy tetszik, súlya – akár egy csonté – akkor mutatkozik meg, ha tesztnek vetjük alá őket. Ez a puding próbája. Rémlik, hogy Brennan azt mondta Gordon Gordonnak: nincs olyan, amit meg ne tenne Boothért? Tesztelve. Kipipálva. Igen, Brennan képes félretenni az igazságot, AZ igazságot (vagy annak egy részét = féligazság), amihez foggal-körömmel szokott ragaszkodni, csak azért, hogy Booth lelkiismerete megnyugodhasson. Megtenné ezt bárkiért? Aligha. Itt most nem egyszerűen Brennan empatikus képességéről van szó. Ez egy másik puding. Az, amelyik a legédesebb mind közül.
Sok-sok sziporka:
Cam: Van rá bármi esély, hogy meggyőzzelek: tégy egy pillantást rájuk és tippeld meg a halál okát?
Brennan: Tippeljek?
Cam: Haza kell jutnom, hogy megöljem Michelle-t.
Hodgins: Ez te voltál? Áá, ki tudta, hogy így tudsz üvölteni?
Brennan: Nos, az őröket megijesztette.
Hodgins: Nekem nagyon bejön.
Booth: Rendben. Bemegyek.
Hacker: Nem, nem, nem. Nem mész.
Booth: Miért?
Hacker: Nem lenne profi az ügynökségek közötti együttműködés szempontjából.
Booth: He?
Hacker: Azért mondtam így, hogy tudd, nem gondoltam komolyan.
Booth: Rendben. Szóval segítesz nekem.
Hacker: Mi? Ez most komoly?
Booth: Ja. Miért?
Hacker: Nem! Az, hogy nem tartalak vissza, nem jelenti ugyanazt, mint ha segítenék. Majd segítek utána, amikor egy nemlétező CIA börtönben csücsülsz, vagy mi.
Hacker: Megvan az oka, hogy miért én vagyok a főnök, míg nyilvánvalóan te vagy a jobb FBI-ügynök. (...) Elmondanád nekem, miért olyan fontos, hogy bejuss oda?
Booth: Ők az én embereim.
Hacker: Atyaég. Most meg bebizonyítod, hogy jobb ember is vagy, mint én?
Mr. White: Hogyan jutott át az őrökön?
Booth: Ah, orvlövészkiképzés. Megtanultam, hogyan kell nagyon, nagyon csendben járni.
Mr. White: Természetesen most már nem hagyhatja el az épületet.
Booth: Fenébe. Ki sejtette ezt előre?
Hodgins: Ez Amerika, baby. Találgathatunk, amennyit csak akarunk.
Booth: Várj. Hodgins mondta elsőnek, hogy ez JFK?
Brennan: Igen.
Booth: Akkor nem JFK.
Hodgins: A hazaszeretet netovábbja szkeptikusnak lenni a hivatalos igazsággal szemben.
Booth: Tudom, biztosan azt hiszed, megőrültem, hogy ilyen boldog vagyok, mert nem JFK volt.
Brennan: Le vagyok nyűgözve. Az igazságot akartad, még úgy is, hogy fájdalmat okoz neked.
Booth: Ezt tőled tanultam.
Brennan: Tényleg?
Booth: Úgy értem, néha az eszedre kell hallgatnod a zsigereid helyett.
Brennan: Ez szép.
Szívből jövő helyeslés:
– Egyszer Booth azt mondta Brennannek, majd lesz olyan, amikor neki lesz szüksége arra, hogy átöleljék (hiszen többnyire Temperance-nek volt szüksége rá). Azt hiszem, ez egy olyan pillanat volt (még ha Booth is ölelte át Brennant).
– Hacker ebben az epizódban kifejezetten szórakoztató, ennyit megérdemel. (De azért nem kell túlzásba vinni!) Persze groteszk ellentéteként szolgál Boothnak. Reméljük, Brennan látása egyszer kitisztul annyira, hogy ezt észrevegye.
– Booth és a moonwalking. Brennan értetlen arca.
– Brennan olyan büszke magára, hogy a tudományos halandzsájával meggyőzte White-ot, mint egy kisiskolás, aki felmondta a többoldalas verset. Booth is büszke a kis tanítványra.
És végül egy kis fejcsóválás:
– Felesleges. Bootht befenyíteni, hogy a karrierjének vége, mert ezt senki sem vette komolyan, még maga Mr. White sem.
– Fájdalmas. Tényleg muszáj Booth fejét a padlóba verni, amikor szegény nem is olyan rég esett át egy agyműtéten? A végén még kialszanak azok a bizonyos szikrák odabent ;-)
– Kényelmes. Hodgins titkos térképe a Jefferson Intézetről, amelyen az X a kérdéses puska helyét jelöli. Van még valami abban a raktárban, ami miatt érdemes tiltott sétákat tenni?
– Alig hihető. Kb. 3% az esély arra, hogy egy házi terhességi teszt tévesen pozitív eredményt adjon, előírásszerű használat mellett még ennyi se. Okozhatja például az, hogy túl sokáig vár valaki az eredmény leolvasására, vagy szappan ill. más kémiai anyag éri a tesztet (és ezek csak azok a körülmények, amik Angela esetében könnyen fennállhattak, vannak ennél durvábbak is).
– Nem profi. David Boreanaz előbb az egyik, majd mindkét szemét becsukja lövés közben. A mesterlövészek (és általában a hivatásosak) mindkét szemüket nyitva tartják, mert így jobban be tudják mérni a célt (gondolom, az előbbi viszont – főleg lassított felvételnél – sokkal vagányabb).
...mindezek ellenére: beveszem? Naná! Ilyen körítésben és ilyen céllal a legkeserűbb pirula is lecsúszna. Csak sok hasonlót tudok kívánni magunknak!
Bejegyzések
