Üzenet a múltból (The Boy in the Time Capsule) 3.07

Ez a rész arra emlékeztet engem, hogy ideje lenne már egy újabb osztálytalálkozónak, és hogy lám, pont annyi ideje repültek tova gimis éveim, mint Temperance-éi! Na, ha nekünk nem lesz, legalább megnézem majd az övét áprilisban (nem is tudom, melyikre mennék el szívesebben ;-). Időkapszulára nekünk nem futotta, meg nem is divat mifelénk feltúrni a suli gyepét egy mini-tengeralattjárónyi tartály elásása (és kiásása) kedvéért. Pedig mint láthattuk, milyen jó kis meglepetést lehet vele szerezni!

Ó, azok a középiskolás évek! Mennyire meghatározzák az életünket. Esetlen kamaszokból felnőttekké kéne válnunk röpke 4-5 év alatt. Formálódik a jellemünk, de korántsem biztos, hogy végül azok leszünk, amit akkor kinéztek volna belőlünk. Szerencsésnek tartom magam, hogy nem Amerikában éltem meg ezt a kritikus időszakát az életemnek (volt rá esély), ahol az ember már az iskolaudvaron kénytelen első túlélésért folytatott harcait megvívni – bár arra jól emlékszem, hogy az erős klikkesedés a mi osztályunkban, a mi almamáterünkben sem volt idegen fogalom.

Nálunk is voltak eminensek, voltak menők, sportolók, különcök, mindenfajta véglet és a köztes átlag. Bár én leginkább személyiségekre emlékszem. Senki sem volt csak ez, vagy csak az. Mert ha csak típusokban gondolkodunk, akkor engem valószínűleg a béna eminensek közé kellene sorolni, amit nem éreznék helyénvalónak (közel sem foglalkoztam eleget a tanulással, jobban izgatott pl. Freddy Mercury halála, mélyértelmű versek gyűjtögetése és sok egyéb ciki dolog a 'találd meg önmagad' mottó jegyében). Az igaz, hogy nem érdekelt különösebben, ki a legmenőbb srác a suliban, mert én pont az agyas matekzsenibe voltam belezúgva, aki Roger Dillonhoz hasonlóan másokat is taníthatott volna, annyival okosabb volt mindenkinél (tulajdonképpen tanított is – külsőre viszont kicsit sem hasonlított Rogerre :).

Bár nem tudom, ki nyerhette volna el nálunk az iskola aranyifja/szívkirálya/alfa hímje díjat, az biztos, hogy Seeley Booth sulijában ő volt AZ A srác, aki minden balhéból jól jött ki lehengerlő stílusának köszönhetően, amit – saját vallomásai alapján – jócskán ki is használt. Booth részben igazolja Hodgins állítását, miszerint a fiúk csak külsőleg változnak meg a középiskola után, és ezt Sweets is alátámasztja (több síkon is, hisz ő maga sem különb, ha azt nézzük, hogy miért is akarja, hogy bejöjjön az elmélete a gyilkosról). Azért némi reményre ad okot, hogy ez a tézis sem áll meg sziklaszilárdan, mert ahogy az a Bonesban lenni szokott, láthatjuk az érme másik oldalát is: Terry Stinton, Janelle férje is "olyan" srác volt (a második legjobb pasi, a béta hím, Brad Pitt helyett Matthew McConaughey... na ez utóbbi már ízlés kérdése), aki azt tehetett, amit akart, bárkit megkaphatott, mégis, amikor kiderül, hogy a fia nem az övé, felnő a kihíváshoz és vállalja a családját – és ez azért nem annyira jellemző az "olyan" fiúkra.

Döntögessük csak a sztereotípiákat, azért is nézzük a Bonest olyan szívesen! A cheerleader vagyis a pompomlányok vezetője nagy átlagban sosem dőlne az eszelős komputerzseni karjaiba (főleg ha így néz ki), nemhogy még teherbe is essen tőle – ugyanakkor teljesen hihető a sztori, sőt, kifejezetten kedves, hiszen Janelle még 20 év után is szép emlékeket őriz a matek korrepekről. És hogy a fiatal Tempe az összes hupikék közül miért Törpillához akart hasonlítani, mikor olyan büszke az IQ-szintjére, hogy nem átallja azt folyton mindenki orra alá dörgölni, az sem tűnik elsőre reálisnak, de teljesen érthető, ha arra gondolunk, hogy bele volt esve a dögös lacrosse kapitányba, és hogy felnőttként legalább olyan hévvel emlegeti fel a szépségét, mint az eszét.

Egy 20 éves múltba tekintés kapcsán még jó, hogy mindenki turkál egy kicsit saját serdülőkori emlékei közt.

Angela: Istenem! Rémlik valami a nadrágtartókról és kantáros gatyákról, meg egy nagyon, nagyon szörnyű oldalt hordott lófarokról.
Jack: Nyilvánvalóan kinőtted. (Csak én érzek itt némi iróniát? Lófarok stimmel. Laboros ruha?)

Hodgins Martens bakancsban járt, és oda volt Chevy Chase-ért. Zack birtokában volt egy Michael Jackson-kesztyűnek, de nyilván nem ezért volt a kegyetlen diákok céltáblája.

Cam: Emlékszem, hogy minden hétvégén szobafogságban voltam. Olyan sok szabályt kellett megszegni olyan kevés idő alatt.
Hodgins: Te voltál a stréberek álma.
Angela: Én odáig voltam Barbie-ért.
Hodgins: Ő volt az első anatómia leckém, évekig össze voltam zavarodva.
Cam: Na és Ken, annyira sajnáltam szegényt.

Mintha a gimi másról se szólna, mint az ártatlanság végleges elvesztéséről: a kirekesztett, furcsa-mert-okos, jövőbe látó srác szerelmes volt az "alfa" lányba a suliban, akit egy gyenge pillanatában (mert AZ A srác éppen nem törődött vele) le is vett a lábáról, és mindjárt teherbe is ejtette. Hogy megszöktethesse és új életet kezdjenek, pénzt kért minden fellelhető forrásból: az őt bántalmazó, részeges apjától, a drogozó sztárhokistól, aki helyett megírta a felvételit, és végül legjobb barátjától, akivel be akartak törni a számítógépes játékok piacára, és akivel ezért melóztak látástól vakulásig. Gondolom, nem akarta szégyenbe hozni a hőn szeretett lányt, ezért nem árulta el senkinek, mire kellett a pénz – és ez lett a végzete (vagyis közvetve az, hogy egyáltalán kikezdett egy hozzá nem illővel).

Tetszik, hogy nem a "gonosz", kirekesztő, menő figurák csoportjából került ki a gyilkos, hanem épp a legjobb barát sújtott le végzetesen, mert becsapottnak érezte magát. Kicsit tragikus, és mindenképp szomorú. És ha Sweets indoklását hallgatja az ember, még logikus is, hiszen egy időkapszulába temetett holttest programozva van arra, hogy megtalálják, vagyis az elkövető ismerte és várta a napot, amikor fény derül a tettére.

Apropó, Dr. Sweets! Muszáj kedvelni a kölyköt, és nem csak azért, mert olyan éretlen megjegyzései vannak, mint a 'lesz egy jó éjszakám, ha a barátnőmnek eldicsekedhetek ezzel', vagy az, hogy a laborba való látogatás neki már terepmunkának számít. Az önértékelése legalább olyan erősen megalapozott, mint Brennané vagy a többi squinté, és ezen még az sem változtat, hogy Booth és Bones megjegyzéseikkel folyamatosan földbe döngölik az egóját.

Brennan: Ez feltevés, Booth.
Sweets: Ez egy szubjektív analízis logikus értelmezése a maga területén kiemelkedően intelligens szakértő által, valójában.

Sweets: Nos, a gyilkosság éjjel történt, egy gimis futballpályán, nem valószínű, hogy felnőtt lett volna. Plusz, a tinédzsereket az idjük uralja, amitől a tetteik irracionálisak. Fiziológiailag, a döntéseik hibásak a fejletlen homloklebeny miatt.
Booth: Maga mennyi is? 22, igaz? Mi van a maga homloklebenyével?

Sweets: Dühösnek látszik, dr. Brennan.
Brennan: Elmondtam Booth ügynöknek egy személyes történetet a gyerekkoromból, és ő kinevetett.
Booth: Mi? Nem, én... (suttogva) méltányoltam. Ne keverd őt is bele.
Brennan: A kuncogás nem a méltányolás jele.
Booth: Egy rajzfilmfigura miatt volt a '80-as évekből. Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny vagy.
Sweets: Nos, a gyerekkor példaképeinek nagy jelentősége van, Booth ügynök, igaz? Én magam nagyon kötődtem Voltronhoz... (Booth és Bones nem veszik az adást.) Rajzfilm... Voltron...

És közülünk ki ne értékelné, hogy Sweets mindig a lényegre tapint (szerepjáték Sherlock Holmesszal és a vadnyugat hősével? Ezt én is megnézném!)?

Sweets: Maga egy olyan srác volt, ugye, Booth ügynök? Bármiből ki tudott mászni, ha bevetette a sármját.

Booth: Most már tudom, miért nem hozhatom be ide a fegyverem.

Igen, Booth "olyan" srác volt, ezt mindenki egybehangzóan leszögezte számunkra (legjobban az tetszik, ahogy Brennan szavak nélkül, egy pillantással tudja ezt kifejezni, nem egy alkalommal), de ha ez nem lenne elég, akkor Booth 30-35 percen keresztül mindent elkövet, hogy ezt ékesszólóan be is bizonyítsa. Nem tudom, hogy tisztában van-e vele, mennyire dicsekvésnek hangzik, amit előad, és direkt kihasználja az alkalmat, hogy Brennan orra alá dörgölhesse a hódításait, vagy tényleg így gondolkodik magáról: ő a menő srácok klánjába tartozik, mindig is az volt, most is az. Talán mindkettő egy kicsit.

Booth: (Sweetsnek) Szóval amíg maga ezt átnézi, én kitárulkozom Bones előtt... Tudom, hogy ez furcsán hangzott, de tudja, hogy értettem.

Első hallásra idétlennek tűnik Booth megszégyenülős története, de szerintem nagyon találó. Ami azt illeti, Brennan éppúgy kineveti Bootht, mert félreértette a filiszteus szó jelentését, ahogy Booth kuncogott a törpös sztorin. (Pedig ha belegondolunk, Brennan hányszor kerül hasonló helyzetbe, mert nem ismer egy csomó hétköznapi referenciát?) És bár nem hangzik igazán cikisnek az, hogy Booth nem állt ki egy agyasért az izomagyúak társaságában, Brennan veszi a lapot, és tudja, hogy ez a mostani Booth számára mit jelent.

Brennan: Az micsoda?
Booth: Semmi.
Brennan: Nos, fejlődtél. És az evolúció igen figyelemre méltó. És az határozottan nem semmi.
Booth: Ez?
Brennan: Azt nekem hoztad?
Booth: Nem.
Brennan: Jó, mert ez a rossz törpike. Én Törpillát szerettem, ez meg Okoska.
Booth: Nos, Törpilla egy buta, sekélyes törpike volt, akinek nem volt más, csak a külseje. Nézd, te jobb vagy, mint Törpilla. Neked ott a külsőd, és még sokkal több. (...)
Az evolúció egy hosszú, hosszú folyamat. Évszázadokig tart.
Brennan: Évezredekig.
Booth: Miért kell mindig kijavítanod?
Brennan: Hogy segítsek neked fejlődni.

Hm, vajon mit mondana Sweets arra, hogy Booth ugyanazt a törpfigurát adja Bonesnak ajándékba, mint a srác, akiért odavolt a suliban? Talán, hogy tudat alatt ő akar a helyébe lépni, egy javított verzióként? Vagy, hogy folyton helyre akarja hozni Brennan életében az elrontott dolgokat? Még jó, hogy nem kell agyturkász hozzá, hogy értelmezzünk egy ilyen gesztust.

– Érdekes: Gil Bates neve egyértelműen Bill Gatesre utal, nem véletlen, hogy a nyitó jelenetben Billnek szólítja őt Terry Stinton. Gil a párosból (Gruff&Grim – Mogorva és Marconaként teljesen jó, a szinkron viszont minősíthetetlen) az üzletember, és egy Doomra hajazó FPS-játékkal akartak befutni. A Doomot 6 évvel később létrehozó cégre amúgy Bill Gatesnek is fájt a foga, a Windows 95-re írt Doom 95 reklámjába pedig Bill Gatest is bedigitalizálták.
– Nyilvánvaló: Roger Dillont/Alex Stintont ugyanaz a színész játszotta (Houston Graham).
– Félreérthető: Brennannek ezúttal arról nincs fogalma, hogy a The Cure egy együttes (nem kúra).
– Ismerős: a The Blonde in the Game (2.04)-ben Booth Jaspert, a malacfigurát ajándékozta Brennannek (jó lenne viszontlátni ezt a kis gyűjteményt valamelyik epizódban, nem?).
– Fülbemászó: Bandstand In the Sky by Pete Yorn.